Jelentem: túlélhető! J Nekem legalábbis egyáltalán nem volt szörnyű.

Részletesen leírom – biztatásként, nem elriasztásként! J

-dokihoz be, „szülőszékbe” föl

-a vizsgálatoknál szokásos tágító kütyü be

-csövecske bedug méhembe – méhem nem örül, 2-3-szor fáj a dolog, ezt jelzem is, még mielőtt nagyobb „baj” lenne

-csövecske egyik ágán fölfújnak egy ballont a méhemben

-ez megakadályozza, hogy kicsússzon a cső (illetve lehet, hogy más funkciója is van, ezen kívül ezt nem tudom)

-na, ez fájt! mint valami baromi erős mensis görcs, de aztán ez egy sima tompa fájássá szelídült

-csövecske kilóhgó vége combomra ragast

-felöltözés, átsétálás dokival röntgenre

-levetkőz, szerkezetbe beáll, szerkezet velem együtt megdönt vízszintesig

-doki elkezdi nyomni csövecskén át a kontrasztanyagot, közben a röntgenorvossal monitoron stírölik, hogyan terjeszkedik a cucc odabent

                -jó hír 1.: ezt egyáltalán nem éreztem

                - jó hír 2.: remekül átsuttyant a vezetékeimen

                -rossz hír: én nem láttam a monitort L

- mivel simán átment a cucc, ez a rész pár mp. volt

- szerkezet függőlegesbe visszaállít, kapok egy törlőt, ha a kontrasztcucc távozni készülne belőlem, és futás öltözni

 

Eredmény: tökéletesen átjárható vagyok! J

 

Utóhatások:

Bár elvileg szédülhettem és émelyeghettem volna, egyiket sem tettem. Hazamentem, Kis vérzéske volt (az normális), de inkább ilyen barnásra színeződve távozott a lötyi, utána már tényleg minimális. Pihi, aludtam kb. másfél órát. Utána mondjuk talpon voltam, talán ennek is köszönhető, hogy estére viszont baromira fölfúvódott a hasam, nagyon feszített, a petefészkeim szét akartak durranni. Kellemetlen volt, de másnap reggelre szinte teljesen elmúlt, néhány apró érzetem volt, de délutánra már teljesen megfeledkeztem az egészről.

 

Hát így. Soha rosszabbat.

Persze azt mondják, teljesen egyénfüggő a dolog, kit mennyire visel meg, mennyire fájdalmas stb.